Georgicon Logo Georgicon Logo
Készült
az Európai Unió
támogatásával
Logo Eu
Logo Mme
Magyar
Madártani és
Természetvédelmi
Egyesület

2010-10-11

Tájdíj pályázat

A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium által létrehozott Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság pályázatot írt ki az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre.

A nemzeti szintű tájdíj pályázat a hazánkban 2008-ban hatályba lépett Európai Táj Egyezménnyel összhangban került kiírásra.

A pályázaton helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint társadalmi szervezetek vehetnek részt. Azok a szervezetek részesülnek díjazásban, amelyek olyan politikát vagy intézkedéseket valósítottak meg az érintett táj tervezésére, kezelésére, védelmére, amely tartósan hatékonynak bizonyult, és így példaként szolgálhat hazánk és Európa más országainak területi önkormányzatai számára.

A nemzeti szintű tájdíj pályázat célja, hogy az Európa Tanács 2011. évi tájdíj pályázatán az arra legérdemesebb és legesélyesebb pályamű vehessen részt hazánk képviseletében. A pályázat azonban messze túlmutat a magyarországi jelölt kiválasztásán. A 2008-ban meghirdetett első nemzeti tájdíj pályázaton bebizonyosodott, hogy az elmúlt években számos olyan tájvédelmi-tájfejlesztési program valósult meg hazánkban, amely példaként szolgálhat mindazok számára, akik tevékenységükkel a magyar tájak állapotát befolyásolják. A nyertes pályázatok között várhatóan több olyan is lesz, amelyben a tájvédelmi-tájfejlesztési program egy település vagy nagyobb térség turisztikai adottságainak megőrzése, javítása érdekében valósult meg.

A pályázati kiírás és űrlap letölthető a tájegyezmény magyar nyelvű weboldaláról www.termeszetvedelem.hu/tajegyezmeny. A pályázatok beadásának határideje: 2010. október 15.

Nagy Dénes

Hírarchívum

2010-10-11
Elkészült az EU 2010-ig tartó Biodiverzitás Akciótervének értékelése

Az Európai Bizottság honlapján olvasható az üzleti szektor érdeklődésére is számot tartó jelentés.»

2010-10-11
Tájdíj pályázat

A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium által létrehozott Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság pályázatot írt ki az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre.»

2010-09-20
Módosított közbeszerzési törvény (termelőtől a menzára)

Újabb hírek a termelőtől a menzára programról.»

2010-09-15
Mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó jogszabályok

A Georgicon iroda összegyűjtötte a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó legfontosabb jogszabályokat.»

2010-08-02
Termelőtől a menzára

Az Országgyűlés elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a közétkeztetést végző intézmények közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől vegyenek élelmiszereket.»

2010-07-07
Változott a kistermelői rendelet

Megjelent a legújabb, 4/2010 VM által módosított kistermelői rendelet.»

2010-05-12
Madárbarát Gazdálkodó Kalendárium

Az MME kiadta a Madárbarát Gazdálkodó Kalendáriumot.»

2010-05-12
Konferencia a kaszálórétekről

A Pogány-havas Kistérségi Társulás konferencia meghívását tesszük közzé.»

2009-10-19
Fiatal gazdák pályázat változás

A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás beadási határideje megváltozott.»

2009-08-31
Meghívó

Az extenzív halastavi gazdálkodás és a kárókatona szerepe és megítélése halastavi környezetben rendezvény meghívója»

2009-07-15
A magyar csapat üdvözli a BTAU SC meeting résztvevőit

Idén Bulgáriában volt a projekt irányító testületének ülése. Egy fotógalériával köszöntjük a találkozót.»

2009-06-16
HELYREIGAZÍTÁS - június 30-ig lehet a nem termelő beruházások keretből élőhelyfejlesztésre és madárvédelmi berendezésekre pályázni

A nem termelő beruházásokkal kapcsolatban kiadott korábbi sajtóhírünkben, sajnálatos módon, hibásan jelentek meg a támogatás igénylésével kapcsolatban alapvető információk. Az MME a hibáért elnézést kér, ugyanakkor nyomatékosan, ismételten felhívja az érdekeltek, gazdálkodók, földtulajdonosok figyelmét erre a támogatási forrásra!»

Támogatók, szakmai partnerek